EETS szolgáltatásunk a tehergépjárműveket vagy buszokat üzemeltető, nemzetközi útvonalon fuvarozó vállalkozásokra fókuszál elsősorban. Olyan cégeket céloz meg szolgáltatásunk, akik munkájukból adódóan több országon át, tranzit fuvarokat szállítva fizetős útszakaszokon közlekednek és ezáltal több ország útdíj rendszerét használják.
A több nyelvű, különböző jogi háttérrel rendelkező és különböző technológiára alapuló európai útdíjrendszerek előírásainak megfelelő tanulmányozása és korrekt használata rengeteg adminisztrációs, könyvelési, elszámolási feladatot von maga után.
Ha igénybe veszi a szolgáltatásunkat, akkor egy készülékkel, egy szerződéssel, egy kapcsolattartó céggel lebonyolíthatja az európai útdíjfizetés jelentős részét.

EETS On-Board Unit (OBU) és a működése

A gépjárműbe egy GPS nyomkövetőt használó fedélzeti egység kerül beszerelésre, amely képes a díjköteles útszakaszok elektronikus kapuival való kommunikációra. Az elektronikus kapuk ezen készülék segítségével, vagy rendszám alapján azonosítják a gépjárművet és regisztrálják a jármű fizetős útszakaszon való mozgását. Az útdíj többek közt a megtett útszakasz alapján kerül meghatározásra. Szintén szerepet játszanak doménenként eltérő technikai adatok, mint például a motor káros anyag kibocsátása, vagy a jármű szerelvény súlya. A fedélzeti egység - más néven On-Board Unit - segítségével elektronikusan történik az útdíj bevallása. Az OBU használatával a fizetés folyamatos adatszolgáltatás alapján történik, így nem kell előre megelőlegezni az útdíjat, de szintén előnyt jelent egy esetleges reklamáció kapcsán.

 
Termékünk gyors és egyszerű megoldást nyújt a rendszeresen fuvarozó szállítmányozó cégeknek és sofőrjeiknek. Mivel az útdíj rendszer  a jogosulatlan használata jogi következményeket von maga után, így még fontosabb, hogy különösebb fáradtság nélkül és megfelelően eleget tudjon tenni a díjfizetési kötelezettségnek.

Ha rendelni szeretne, vagy további információra lenne szüksége az rendszerünkről,  kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot vagy kérjen visszahívást kollégáinktól.